Széchenyi 2020 befektetés a jövőbe
Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

A Centrum elnyerte az Erasmus akkreditációját a következő hét évre

2021. 02. 18-án tette közzé a Tempus Közalapítvány az Erasmus akkreditációs pályázat eredményeit, melynek köszönhetően a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum 11 iskolája a 2021-2027-es pályázati időszakban könnyített eljárásban pályázhat majd külföldi szakmai tapasztalatszerzésre.

Az Erasmus pályázatokra az iskolák eddig évente pályázhattak egy, vagy kétéves projektekre. Az új uniós ciklusban került be az a lehetőség, hogy a források megszerzésére az intézmények akkreditálhatják magukat, így a teljes ciklusra biztosíthatják a szükséges források rendszeres lehívását, így kiszámíthatóbbá válik a működés, hosszabb távra lehet tervezni.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái rendszeresen lehetőséget biztosítanak diákjaik és tanáraik számára – az Erasmus+, a Határtalanul Program, illetve egyéb pályázatok keretein belül – külföldi tanulmányutakon és szakmai gyakorlatokon való ingyenes részvételre. A Centrum fogadó intézményként is funkcionál: a kontinens több országából időről időre vendégül látnak tanulókat, tanárokat szintén az Erasmus+, a Határtalanul! pályázatok keretében, továbbá önkénteseket is fogadnak a világ minden tájáról az AIESEC programnak köszönhetően.

Az intézmény elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, így sok olyan projektben vesznek részt, ahol más Európai Uniós országokkal együtt hoznak létre tanulásmódszertant segítő anyagokat, valamint folyamatosan megosztják a jó gyakorlatokat egymással. Az együttműködések által a diákok és a tanárok mindig új tapasztalatokat szereznek, szakmai és szociális készségeik, továbbá interkulturális ismereteik is fejlődnek. Az Erasmus pályázatok keretében minden tanévben 180-200 diák és körülbelül 60 oktató utazhat egy másik országba új tapasztalatokat szerezni. Az itt tanuló diákoknak és oktatóknak igyekeznek folyamatos nemzetközi fejlődési lehetőséget biztosítani: a Centrum minden iskolájában és minden képzési területen tudnak gyakorlati helyet, fogadópartnert kínálni nekik.

A Centrum szembesült azzal a problémával, hogy vannak diákok, akik tanulási nehézségek miatt nem beszélnek idegen nyelvet, ezért együttműködnek külhoni területekkel is, ahol magyar nyelven teljesíthetnek gyakorlatot a tanulók.

„Az Erasmus-akkreditáció elnyerése azt igazolja, hogy a pályázó – a szervezete fejlesztését célzó átfogó törekvés keretében – tervet dolgozott ki magas színvonalú mobilitási tevékenységek végrehajtására” – olvashatjuk az Európai Bizottság oldalán.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum jelenleg a következő országokkal ápol élő kapcsolatokat:

Ausztria, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Francia-Polinézia, Hollandia, Izland, Írország, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország, Ukrajna.

A támogatás segíti a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum stratégiai irányelveit, többek között a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, korszerű szakképzés biztosítását, illetve az élethosszig tartó tanulás támogatását.

 

Previous slide
Next slide
Vissza felülre
Megszakítás