Örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, “A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása” című pályázati kiírásra benyújtott “LÚDTOLLNOKOK II.” című pályázatunk hivatalos döntés alapján elnyerte a támogatást.

Az előző tanévben elindult LÚDTOLLNOKOK program célja egy agrárszakképzésben tanuló diákokból álló szerkesztőség felkészítése volt, akik a későbbiekben külső tudósítókkal kiegészülve képesek egy rendszeresen megjelenő országos, agrár diákoknak szóló sajtótermék létrehozására. Célunk a 2015/2016-os tanévben az volt, hogy a KASZK iskoláinak diákjaiból egy olyan felkészült, kreatív, önállóan is működőképes szerkesztőség álljon fel, amely a későbbiekben akár külsős tudósítókkal kiegészülve az agrár szakképzésben tanuló diákok számára országos médium létrehozására képes. Az idei program, a LÚDTOLLNOKOK II. az agrár szakképzésben tanuló diákok számára kívánja a továbbiakban is működtetni az előző tanévben létrehozott Magirat online magazint, amely korszerű vizuális elemeivel, friss nyelvezetével képes bemutatni az agráriumot, mint vonzó és teljes értékű életpályát. A témák és a szerkesztés komplex és élményalapú megközelítése mellett a projekt az alapokat már elsajátított diákok kompetenciáinak elmélyítésére, önálló alkalmazására törekszik a nyelvi és a vizuális műhely keretében.
Tekintse meg a csapat által készített kisfilmet!
ARCHÍV
Szeptember 1-jén, az évnyitó után nyitott médiaműhelyt tartottunk a Varga Márton iskola Arizona szobájában. Célunk a média és az újságírás területei iránt való érdeklődés felkeltése mellett az volt, hogy az intézmény diákjai jobban megismerjék a Magirat diáklapot és az azt működtető szerkesztőségi csapatot. Szerkesztőségi tagnak jelentkezni önéletrajzzal és egy írással vagy fotósorozattal lehetséges a hirokepzo@gmail.com e-mail címen szeptember 30-ig. További információ a ludan.rita@kaszk.hu e-mail címen kérhető.
