Szakmai beszámoló
Az országos döntőn készült fotókat itt tekinthetik meg. (Kattintson a szövegre)
Lezárult a 2014/15-ös tanév projektversenye
2014/15-ös tanévben újra megrendezésre került a „Földtől az asztalig” agrár – és élelmiszertudományi projektverseny. Az országos verseny célja a projektmódszerű oktatás népszerűsítése. A versenyre a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó szakiskolák és szakközépiskolák diákjai nevezhettek. Az idei tanév versenyének témája az ökológiai, bioalapú gazdaság volt.
Második alkalommal hirdette meg a FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium a „Földtől az asztalig” elnevezésű agrár- és élelmiszertudományi projektversenyt. A versenyre 3-5 fős csapatok jelentkezhettek. A csapatverseny első fordulójában a csoportoknak egy tetszőleges, minimum 20 órás projektfeladatot kellett megoldaniuk a bioalapú gazdaság témaköréhez kapcsolódóan.
A munkát digitális technikákkal elkészített projektnaplós dokumentáció kísérte, melyek értékelésekor a szakmai bizottság a nevező 20 team közül összesen 8 csapatot juttatott tovább az országos döntőbe. A pályamunkák tartalmában megjelent a „2015: A Fény Nemzetközi Éve” kezdeményezés is, ami az előzetes bírálat egyik értékelési szempontja volt. Az országos döntő június 26-27-én került megrendezésre a FM KASZK Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolában, Zuglóban. A csapatok az ország különböző pontjairól érkeztek, a versenyen képviseltette magát Miskolc, Baktalórántháza, Mátészalka, Vép, Cegléd, Karcag, Makó és Budapest városa is. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik a verseny ideje alatt az iskola kollégiumában szálltak meg. DSC_0063A verseny első napján az érkező csapatok izgatottan gyülekeztek a Varga Márton Iskolában. A délelőtti utazást és a szállás elfoglalását követően a verseny résztvevői egy kiadós ebéddel készülhettek a délutáni megmérettetésre.
A „Földtől az asztalig” döntőjének ünnepélyes megnyitójára ezután került sor, melynek keretein belül szót kapott többek közt a verseny megálmodója és a szakmai zsűri tagja, Dr. Vári Anikó, a verseny főszervezője, Pintérné Fetzer Mónika és a versenynek helyt adó iskola igazgatója, Pintér Karolina is. DSC_0195A megnyitót rögtön a feladat ismertetése követte, a csapatoknak a borítékok felbontását követően röpke 5 percük volt felkészítő tanáraikkal megbeszélni a továbbiakat, hiszen a feladatkiírás része volt az is, hogy a csapatoknak külső segítség nélkül kellett együttműködni a „küldetés” során. A pedagógusok a versenyfeladat teljesítése alatt szakmai programon vettek részt, az első napon a Füvészkertbe, míg másnap a Várkert Bazárban tettek látogatást. A csapatok nagy meglepetésére a verseny nem az iskola falain belül folytatódott, hanem az IKEA budapesti áruházában. A gyerekek az IKEA közreműködésének köszönhetően bepillantást nyerhettek az üzletlánc működésébe és a cég képviselte egyedi gondolkodásmódba is, mely minden résztvevőre nagy hatással volt. DSC_0438A világ 46 országában jelenlévő svéd áruházlánc különleges jövőképpel rendelkezik, melyet az áruház légkörének atmoszférájából is megtapasztalhattunk és az előadásnak helyt adó teremben is olvashattunk róla: „Szebb hétköznapokat az emberek többsége számára”. A környezettudatosság rendkívül fontos szerepet játszik a vállalat működésében, ez magyarázatot is ad arra a kérdésre, hogy miért pont éppen az IKEA lett az országos döntő kiemelt partnere. Erről a csapatok érdekes, példamutató és tanulságos előadást hallhattak az IKEA munkatársaitól. Az előadóknak ezúton is köszönjük a tartalmas prezentációt!DSC_0408
A továbbiakban a diákok lehetőséget kaptak, hogy követhessék az áruházban keletkező hulladék útját, és felfedezzék az úgynevezett „zöldtetőt” is, ahol napkollektorok segítségével törekednek a takarékosságra.
Ez a délutáni program volt a verseny alappillére, hiszen a látott, hallott, és az áruházban gyűjtött információk alapján a csapatok feladata egy saját prezentáció elkészítése és előadás megtartása volt. A prezentációk megalkotására a második nap délelőttjén került sor, a versengő csapatoknak délután már a diasor segítségével élőszóban kellett helytállniuk a projektbemutatón. Az előadások végén a zsűri tagjai kérdéseket tettek fel a csapatoknak, ezzel is törekedve a reális és hiteles eredmények meghozására. A prezentáció elkészítése, mint technikai feladat könnyebbnek bizonyult a szereplés művészeténél, ám végül a feladatot az összes csapat rátermetten oldotta meg.
A legsikeresebb csapatnak a zsűri a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium csapatát választotta, így a Komposztál-LAK csapat vihette el az első helyezettnek járó díjat. Második helyezést ért el az
Ökocsapat a Barossból, a Baross László Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata Mátészalkáról. A dobogó harmadik helyét a Levelibékák DSC_0375foglalhatták el, akik a budapesti Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola tanulói. Utóbbiak vihették haza a legjobb prezentációért járó különdíjat is. A legjobb szakmai tartalomért kiérdemelt különdíjat az első helyezett Komposztál-LAK csapat tudhatja magáévá.
Az eredményhirdetést követően a két napos megmérettetést ünnepélyes koccintás zárta a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola csodálatos japánkertjében.
A szakmai zsűri tagjai voltak: Dr. Szatmári Edit Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárszakképzési Főosztályának osztályvezetője, Dr. Vári Anikó, a FM KASZK Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szakmai főigazgató-helyettese, Némethné Kavecsánszki Alexandra, a HUMUSZ Szövetség alelnöke és Singer Péter, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértője. DSC_0319A tanulmányi verseny a Nemzeti Tehetségprogram, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Herman Ottó Intézet, a Biokontroll Hungária Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum támogatásával valósult meg.
A rendezvényről készült fotók az FM KASZK Közép-magyarországi Agrár- szakképző Központ hivatalos Facebook oldalán, itt tekinthetők meg.
A szakmai beszámolót készítette: Ludán Rita Fruzsina
Egy hiánypótló verseny
Az FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium már második alkalommal szervezte meg a „Földtől az asztalig” című agrár- és élelmiszertudományi projektversenyt.
Ebben az évben a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola adott otthont a 8 csapatos döntőnek.
Az ország különböző pontjairól érkezett szakiskolai tanulók számára jelentős kihívás volt a döntő feladatául megadott prezentáció előállítása és bemutatása.
Az idei döntő témája az ökogazdálkodás, a környezettudatos szemlélet és magatartás volt. Ennek aktualitását nyilván nem kell indokolni, de a szakiskolások gondolkodásának fejlesztése érdekében ez egy olyan dimenzió, amelyet az iskolai oktató-nevelő munka folyamata mellett külön is érdemes a tanulói tevékenységek középpontjába állítani.
A verseny alapvetően a diákok többféle kompetenciáit célozta meg: az információszerzés, -gyűjtéstől azok rendszerezésén át a prezentáció kreatív összeállításáig, illetve előadásáig. A csapatok előzetes felkészültségüktől függően, különböző színvonalon oldották meg a feladatokat. Voltak, akik ügyesen olyan fontos, érdekes információkat is gyűjtöttek, amelyekre a többiek figyelme nem terjedt ki; voltak, akik ötletes prezentációval álltak elő, és minden csapat legyőzte a mások elé kiállástól és előadástól való első izgalmát.
Akik végignézték a csapatok bemutatóit, jól láthatták, hogy ezeknek a diákoknak – bár nyilván több területen vannak még hiányosságaik – a vetélkedő tevékenységei vagy megerősítést, vagy új irányt adhattak további szakmai tanulmányaikhoz. Ezért is nevezhetjük hiánypótlónak ezt az országos versenyt.
Singer Péter
a szakmai zsűri tagja, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakértője