Bemutatkozás
Mi vagyunk a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum. Az agrárágazatban, az agrárszakmák szegmensében nagyon otthonosan mozgunk.
A 2020. július 1-jével megalakult központunk tagintézmény-rendszeréhez olyan iskolák kapcsolódnak, amelyek képzési profilja felöleli a magyar föld legjavát, vagyis átöleli mindazt a tápláló és éltető meritumot, ami megtart bennünket a Kárpát-medencében időtlen idők óta: immár több mint ezer esztendeje.
Az Agrárminisztérium által fenntartott centrum és annak tizenegy tagintézménye – az új integrációnak köszönhetően – gördülékeny, termékeny és produktív szakmai oktató–nevelő munkát lát el a Közép-magyarországi régióban. Nagy múltú iskoláink egy új centrum irányítása alatt ötvözik a magyar agrárium hagyományait és a szakmai innovációk iránti nyitottságot. Intézményünk alapelve, hogy az agrikultúra fejlődését – természetéből adódóan – annak gyökereiben fürkéssze, illetve a mezőgazdaság múltjában fellelhető, a jövő számára jól használható konzekvenciák jelentőségét folyamatosan vizsgálja.
Missziónk, hogy az általunk összefogott tizenegy iskola szellemi és szakmai – tudás-alapú – tőkéje közös bázist képezzen, amelyet fáradhatatlanul gyarapíthatunk, gazdagíthatunk annak érdekében, hogy a magyar agrárium korszakunk egyik győztese lehessen. Az alappillérek, vagyis egyedülálló agrár-adottságaink és értékeink adottak, melyekre nyugodt szívvel építhetünk.
Iskoláink között különleges kötelék van érvényben: tudományos, szakmai partnerkapcsolatot ápolunk egymással, mely a tanulói, iskolai közösségünk szakértelmének, kompetenciáinak és tájékozottságának színvonalát támogatja.
Centrumunk tanulólétszáma – beleértve a 2020/2021 évfolyamra beiratkozott növendékeket – 3371 fő. 644 alkalmazottat foglalkoztatunk, amiből 376 fő pedagógus vagy nevelő-oktató tevékenységet segítő munkatárs, illetve további 268 fő technikai munkatársként egyéb területeken járul hozzá a támogató munkafolyamatokhoz.
Intézményünkben és iskoláinkban a diákok, a pedagógusok és a további munkatársak együttélési és együttműködési menedzsmentje is fontos a vezetőség számára: a jó atmoszféra az iskolai életünk alapvető ismérve.
Az utóbbi évtizedben a „versenyképesség” az agrárágazat egyik elemi kifejezésévé vált, hiszen a digitalizáció áthatja életünk minden területét: szempillantás alatt változik a világ, futótűzként terjednek az új technológiák. A képzési palettánkat ehhez a dinamikussághoz igazítjuk, az edukációs programjainkat az új trendek követelményrendszeréhez formáljuk, legyen szó iskolarendszerű, felnőtt vagy mesterképzéseinkről.
Mind a közismereti, mind pedig a szakmai területekre nagy hangsúlyt fektetünk, melyet iskoláink tanulóinak kiemelkedő eredményei is bizonyítanak: diákjaink évről évre szép teljesítménnyel zárják például a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), továbbá különböző tematikájú hagyományőrző megmérettetéseket is. Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, amelynek kiegészítéseként számos tudományos, kulturális, sport- és közösségi esemény színesíti iskolai életünket.
Diákjaink és tanáraink számára rendszeresen lehetőséget biztosítunk – az Erasmus+, a „Határtalanul!” program, illetve egyéb pályázatok keretein belül – külföldi tanulmányutakon és szakmai gyakorlatokon való részvételre, míg Centrumunk fogadó intézményként is funkcionál: a kontinens több országából is rendre vendégül látunk tanulókat, tanárokat szintén az Erasmus+, a Határtalanul! pályázatok keretein belül, továbbá önkénteseket is fogadunk az AIESEC program keretében.
Intézményünk elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, így sok olyan projektben veszünk részt, ahol más Európai Uniós országokkal együtt hozunk létre tanulásmódszertant segítő anyagokat, valamint permanensen tapasztalatot cserélünk. Az együttműködések által a diákok és a tanárok mindig új tapasztalatokat szereznek, szakmai és szociális készségeik fejlődnek, továbbá – mivel más országok, nemzetek szakértelmeivel és diákjaival dolgoznak együtt – interkulturális kompetenciáik is élénkülnek. Az Erasmus pályázatok keretében minden tanévben 180-200 diák és körülbelül 60 tanár utazhat egy másik országba új tapasztalatokat szerezni. A külföldi nyelvtanulási programba 180 tanulónk jelentkezett, ennek mielőbbi megvalósításában nagyon bízunk.
Iskoláink – a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Budapest); a Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Piliscsaba); a Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Pécel); a Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Szécsény); a Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola (Budapest); a Palóczi Horváth István Mezőgazdasági Technikum (Örkény); a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola (Budapest); a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola (Budapest), a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Vác), a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Nagykőrös), továbbá a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium (Budapest) – elkötelezettek a ma helytálló piacképes tudás átadásában, illetve abban, hogy nyitott szellemiségű, minden területen a diákok fejlődését szolgáló intézményt teremtsenek.
Odaadó munkánk előfeltétele, hogy felismerjük a tanulókban a törekvő vagy szunnyadó tehetséget, s teret nyitunk nekik, ameddig csak elérnek segítő és gondoskodó kezeink.