Széchenyi 2020 befektetés a jövőbe
Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Attitűdmérések a VEKOP-8.6.3-16-2017-00004 pályázat keretében

A VEKOP-8.6.3-16-2017-00004 pályázat keretében a konzorcium által vállalt feladat a projekt időszakban, minden év elején a 9-ik osztályosok tanulói attitűd mérése, ami 2020. október 1-ig megtörtént a konzorcium 10 intézményében.

A kitöltési arány jellemzően 80-90%, így jó elemzési lehetőséget az adott osztályokról, ami nagyban segíti a benne tanító kollégák munkáját.

Az eredmények feldolgozását a konzorcium a mérési felelősökkel és az intézmény vezetéssel 2020. október 16-án egy tanulásmódszertani műhelymunka keretében teszi majd meg.

A tanuló attitűdmérésről:

Tanulói attitűd, motiváció és a tanulási környezet vizsgálata

A tanulás szempontjából meghatározó jelentősége van a motivációnak, a tanulás iránti attitűdnek és a környezetnek is – ezek befolyásolhatják a tanulásban való kitartást, elmélyülést és az esetleg lemorzsolódást.

A mérés céljai:

a) A tanulási motiváció vizsgálata során az egyes tantárgyakhoz való viszonyt (tantárgyi attitűd – a szakmai elmélet, szakmai gyakorlat, matematikai és szövegértési kompetenciák fejlesztését elsődlegesen végző tárgyak, az idegen nyelv, testnevelés és a digitális műveltség területén), valamint azon egyes kompetenciákhoz való viszonyt elemezzük, amelyek meghatározóak a 21. században való boldoguláshoz.

b) A szakmához való viszony vizsgálata elsősorban arra terjed ki, hogy a tanuló szakmaválasztását mi befolyásolta, milyennek látja választott szakmájában a lehetőségeket. Vizsgáljuk azt is, hogy a tanulók ezen a téren mennyire elégedettek az iskola által nyújtott szakmai lehetőségekkel, vagy látnak-e valamilyen téren lehetőséget a továbbfejlődésre.

c) Az iskolához, a tanulási környezetéhez való viszony vizsgálatában a user experience mintájára, a service design módszertanát alapul véve a tanulási élményt, és ezzel kapcsolatban két kulcstényezőt (ajánlási index, tanulói elégedettség) vizsgáló kérdések jelennek meg. Ebben az elemben megjelenik a tanuló tanulásának támogatásával és a tárgyi környezettel is kapcsolatos vizsgálat is.

Mérőeszköz

A három terület vizsgálatát tartalmazó integrált kérdőív. A kérdőív kitöltése online és anonim módon történt az intézményben felügyelő tanárok irányítása alatt.

A mérőeszköz néhány területen lehetőséget adott faktorok kialakítására, amelyek árnyalni tudták az eredmények értelmezését.

Vissza felülre
Megszakítás