A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolája: a Közép-magyarországi ASzC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola pályázatot hirdet intézményében:
Szakmai igazgatóhelyettes
A munkavégzés helye: 1148 Budapest, Almádi utca 3-5 és 1062 Budapest, Andrássy út 63-65.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő, munkaviszony
A vezetői megbízás időtartama: 5 év
Illetmény és juttatások: megegyezés szerint
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az igazgató irányítása mellett a szakképző intézmény jogszabályoknak megfelelő, képzési programmal összefüggő feladatainak irányítása, a szakmai oktatók munkájának koordinálása, ellenőrzése, szakmai adatszolgáltatások készítése, igazgatói döntéshozatalok előkészítése, tanulói munkaszerződések és tanulószerződések kezelése, tanári ügyelet és helyettesítés koordinálása. Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata alapján az igazgató második helyettese.
Pályázati feltételek:
- magyar állampolgárság,
- a pályázó a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 46. § (1) bekezdése, valamint a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet (továbbiakban: Szkr.) 127. § (1) bekezdésének megfelelően:
- a szakképző intézményben oktatói munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel és technikum esetében mesterképzésben
- intézményvezetői szakképzettséggel rendelkezik vagy tanügyigazgatási és pedagógiai ismereteket nyújtó képzésben vett részt, és
- oktatói munkakörben legalább heti tíz foglalkozás megtartására vonatkozó, referenciával igazolt óraadói megbízás ellátása során, legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett.
- felhasználói szintű informatikai (MS Office, irodai alkalmazások) ismeretek,
- a pályázó ne álljon a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, büntetlen előéletű és cselekvőképes legyen, ne álljanak fel vele szemben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 44/A. §-ában felsorolt bűncselekményekre vonatkozó kizáró körülmények, továbbá ne álljon állam elleni bűncselekmény, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény, korrupciós bűncselekmény vagy közélet tisztasága, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, hivatali bűncselekmény, illetve közbizalom elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalása.
A beosztás betöltéséhez szükséges kompetenciák:
- vezetői készség,
- kiváló szervező- és kommunikációs készség,
- elemzőkészség,
- terhelhetőség,
- gyors, pontos munkavégzés.
A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok, iratok, igazolások:
- a pályázó által aláírt fényképes szakmai önéletrajz (a foglalkoztatási jogviszonyok pontos év, hó, nap megjelölésével),
- a pályázó legalább 3 éves szakmai gyakorlatát és képzését igazoló dokumentum (munkáltatói igazolás, munkakör megnevezésével),
- a beosztás betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképzettség, szakvizsga meglétét igazoló okmányok másolata,
- 90 napnál nem régebbi keltezésű hatósági bizonyítvány a büntetlen előélet igazolására, valamint annak igazolására, hogy nem áll olyan foglalkozástól való eltiltás hatálya alatt, amely a munkaviszony létesítését nem teszi lehetővé vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén az erkölcsi bizonyítványt a megbízás napjáig a pályázó eredetben bemutatja,
- a pályázó által aláírt motivációs levél (maximum 1 oldal terjedelemben),
- nyilatkozat, amelyben vállalja megbízása esetén az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget,
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez, továbbításhoz.
- intézményi fejlesztési program, szakmai elképzelések
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2022. január 15. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. december 1.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ kérhető:
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Várhelyi Gabriella igazgató asszony nyújt, a varhelyi.gabriella@pestibarnabas.hu e-mail címen és a 06202984171 telefonszámon.
A pályázatot kérjük elektronikus formában „Pesti szakmai igazgatóhelyettes” tárggyal az ig.titkarsag@pestibarnabas.hu email címre megküldeni.
Az elektronikus formátumnak a pályázatot, illetve annak részeként benyújtott iratokat, igazolásokat pdf formátumban, a felsorolásnak megfelelően külön fájlban kell tartalmaznia.
A pályázat elbírálásának rendje:
A határidőt követően megküldött, valamint a pályázati feltételeknek nem megfelelő pályázat érvénytelen, melyről a pályázó értesítést kap. Az érvényes pályázattal rendelkező pályázókat az Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum által létrehozott Bíráló Bizottság meghallgathatja.
Pályázat elbírálásának határideje: 2021. december 10.
A pályázati kiírás közzétételének helye:
- A szakképzési centrum honlapja
- A szakképző intézmény honlapja
- Közigállás portál
A pályázó a jelen kiírás valamennyi feltételét magára kötelezőnek fogadja el.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A megbízásról– a pályázati eljárást követően – az Szkr. 81.§ (1a) 2. a) bekezdése alapján a főigazgató dönt. A pályázatban csak a határidőre beérkezett pályázó vesz részt. A munkáltatóval kapcsolatban további információt személyesen 8-16 óra között 1062 Budapest, Andrássy út 63-65. szám alatt, illetve a www.kmaszc.hu honlapon szerezhet.